- koreográfia: Markó Iván
- zene: montázs tradicionális dél-amerikai ritmusokból
- díszlet: Hornyánszky Tamás
- jelmez:Libor Katalin
Szereplők:
- Pókasszony: Tóth Rita / Ottlik Márta
- Rovarok: Németh Norbert, Virág András
- Madarak: Ottlik Márta, Issovits István, Kocsis Brigitta, Sandra Ockaji, Riedl Ágnes, Séra Mónika
- Tigris: Glogovácz Tamás / Virág András
- Párduc: Pétery György / Németh Norbert
- Anyamajom: Szabó Edina
- Kölyökmajom: Hajzer József
- Majmok: Kaprinay Tibor, Németh Norbert, Virág András
A dzsungel
… élet-halál harc, az elemi ösztönök színtere mégis leplezetlenül jelen van, s létezővé sűrűsödik benne az élet vad, buja mégis romlatlan, tiszta ősi energiája.
„Amikor Marco Polo 1295-ben hazatért Velencébe és beszámolt az Ázsiában látottakról – a tigrisekkel, orrszarvúkkal, gepárdokkal teli nagy állatkertről – hencegő hazudozónak tartották, akinek egy szavát sem lehet elhinni. Egy másik középkori szerző, Jean de Bourgogne képzelet szülte beszámolóval rukkolt ki utazásáról, amelyben szirénekről, kígyólábú indiánokról írt, s amelybe Marco Polo naplójának fantasztikus részleteit is beleszőtte. Műve Európa legnépszerűbb útleírása lett, s mértékadó hivatkozási alapul tartották számon a 17. századig. Ennek a jelenségnek két magyarázata lehet: a megfigyelhető természet hihetetlenebb minden emberi kitalációnál, illetve, hogy az ember a természet mintájára olyan mesebeli állatvilágot varázsolt maga köré, amely érzelmileg és esztétikailag egyaránt kielégítőbb, mint a valódi világ.” (N.J. Saunders)
Markó Iván darabjában a vitalitás csábító, lenyűgöző és félelmet keltő őserejét és örök misztériumát idézi meg.
Állatjelképek:
Skorpió és a pók: A skorpió a legtöbb nép mitológiájában gonosz pusztító. Az Ószövetségben, a Királyok könyvében a skorpió a szárazságot, kietlenséget és végzetes csapást jelent. A pókot több monda a női erő megtestesülésének tekinti. A Nagy Szövő a majáknál maga a teremtő, aki saját testéből fonja az élet fonalát, s e láthatatlan köldökzsinórral minden embert magához láncol. A hinduk azonban nem bíztak az illúzió hálóját szövő pókban.
Madarak: A madarakat a legtöbb kultúrában a földi világ és a mennyei birodalom közötti testi-szellemi összekötőknek tartják. Az aztékoknál például a kolibri jelképezte az újjászületést, a szépséget, az örömöt és a sebességet, ragyogó tollait pedig szerelmi varázsként használták.
Tigris: A tigrist már az ősi időkben természetfölötti erő birtokosaként tartották számon, s az ázsiai harcistenek szent hátaslovaként mindenkiben tiszteletet ébresztett. A gyors tigrist gyakran az ítélkezés s a büntetés jelképeként is ábrázolták. Kínában az újhold növekvő sarlójában az egész emberiséget üldöző tigris állkapcsát látják.
Majmok: Számos kultúrában a kíváncsiság, a mohóság és más elemi emberi ösztönök megtestesítői. Bár a hinduk szent és sérthetetlen állata, az indiai buddhisták mohónak és megbízhatatlannak tartják. A hinduk Hanumán istent, a majmok isteni királyát tisztelik benne, Visnu hetedik megtestesítőjének, Rámának kísérőjeként. A régi görögök úgy tartották, hogy a majmok eredetileg emberek voltak, akiket csibészségük miatt, büntetésből változtatott Héraklész majommá.
(In.: Nicolas J. Saunders: Állatszellemek – Magyar Könyvklub – Helikon Kiadó, Bp., 1996)
|